Figyelmet igénylő

Érzelemszobor

Párokat alkotunk. A egy érzelmet kifejező szót súg B fülébe. B egy szobrot készít A-ból, mely kifejezi azt az érzelmet. A párok B tagjai ezután körbejárnak és megpróbálják kitalálni, melyik szobor milyen érzelmet fejez ki. Ezután cserélünk: a párok A tagjai készítenek szobrot a B-kből. Ne feledkezzünk meg az arc megkomponálásáról sem.

Értékelés-pumpa

Enyhén felpumpált óriáslabdára ül egy gyerek, amely lábbal működtethető pumpára van illesztve. Társai sorban egy-egy jó tulajdonsága elmondása után fújhatnak a labdába egy nyomásnyi levegőt.

Egy mondat, egy rajz

Minden résztvevőnek lapot és tollat adunk. A lap aljára mindenki felírja a nevét. A lap tetejére ír egy maximum 8 szavas értelmes mondatot. A lapot jobbra tovább adjuk a mellettünk ülőnek, aki lerajzolja a mondatot egy sávban, majd a lap tetejét hátrahatja (a mondatot), és a lapot ismét tovább adja. A mellette ülő már csak Egy mondat, egy rajz

Ébredezés, mosakodás

Egymás fele fordulva a játékvezető irányítására elmutogatjuk hang nélkül a megadott mozgásokat

Csoport-konzultáció

Az egyik diák feltesz egy kérdést. A csoport többi tagja válaszol. A kérdező melletti diák ellenőrzi, mindenki számára világos-e a válasz. Mindenki saját szavaival jegyzi fel a füzetébe a választ. A következő kérdésnél a szerepek továbbadódnak

Csend-őr

Egy játékos a földön ül és őrzi a kincset. Mögötte áll a bíró. Az őr „elalszik” (bekötjük a szemét), a többiek pedig megpróbálnak közel kúszni és ellopni a kincset. Ha az őr hall valakit, abba az irányba mutat, és ekkor mindenki megmerevedik. Ha a bíró úgy találja, hogy az őr pontosan rámutatott valakire, akkor az Csend-őr