Gondolkodtató

Ez az én székem!

Székeken körbe ülve játsszuk, egy plusz székkel. Aki az üres szék mellett ül ráüt a székre mondva „Ez az én székem” majd ráül. Minden harmadik játékos a székre ütve egy másik játékos nevét mondja be „Ez az X széke!” kiáltással, akinek el kell foglalnia a neki szánt helyet. A játék az üresen maradt széknél folytatódik.

Érzések a dobozban

Kis papírra ráírja mindenki, hogy hogyan érzi magát, milyen a hangulata. Körbeadunk egy dobozt és mindenki beleteszi, miközben elmondja, hogy kivel osztaná meg ezt az érzést.

Érzelem-váltó verseny

Három csapat sorakozik fel választott gyümölcse mögött. Adunk egy kis időt, hogy minden játékos kigondoljon egy hangot és egy mozgást arra, hogy „mérges”, „szomorú” és „vidám”. A tálakat bizonyos távolságban a földre helyezzük. Az első játékos felkapja a gyümölcsöt, a tálhoz szalad, leteszi, háromszor „mérges” (háromszor bemutatja az erre kiválasztott hangját és mozgását egyidejűleg), visszaszalad Érzelem-váltó verseny

Értékelés-pumpa

Enyhén felpumpált óriáslabdára ül egy gyerek, amely lábbal működtethető pumpára van illesztve. Társai sorban egy-egy jó tulajdonsága elmondása után fújhatnak a labdába egy nyomásnyi levegőt.

Éld túl a hajótörést!

Minden játékos magára csíptet 10 darab egyforma színű csipeszt és egy lapra áll. A lapokat a teremben egymástól karnyújtásnyi távolságra, összevissza helyezzük el. A játékosok zenére foglalnak el egy-egy szigetet. Játékvezetőként elmondjuk, hogy itt mindenki hajótörött, egy-egy lakatlan szigeten. Mielőtt a hajóról elmenekültek volna, mindenki vitt magával valami túlélő holmit: van akinél víz van, (kék Éld túl a hajótörést!

Egy mondat, egy rajz

Minden résztvevőnek lapot és tollat adunk. A lap aljára mindenki felírja a nevét. A lap tetejére ír egy maximum 8 szavas értelmes mondatot. A lapot jobbra tovább adjuk a mellettünk ülőnek, aki lerajzolja a mondatot egy sávban, majd a lap tetejét hátrahatja (a mondatot), és a lapot ismét tovább adja. A mellette ülő már csak Egy mondat, egy rajz

Csoport-konzultáció

Az egyik diák feltesz egy kérdést. A csoport többi tagja válaszol. A kérdező melletti diák ellenőrzi, mindenki számára világos-e a válasz. Mindenki saját szavaival jegyzi fel a füzetébe a választ. A következő kérdésnél a szerepek továbbadódnak

Csoport-interjú

A csoport minden tagja kérdéseket tesz fel a csoport minden tagjának

Bolygófoglaló

A földre annyi lapot teszünk, ahány résztvevőnk van, plusz 1. Ezek a bolygók. A résztvevők az űrutazók, akik szeretnének minden bolygót bejárni. Van azonban egy ellenség, egy idegen lény (a játékvezető, majd később egy önként jelentkező játékos), aki szintén szeretne elfoglalni egy bolygót (az éppen üreset). Az elfoglalás egyszerűen úgy történik, hogy a szabad bolygóra Bolygófoglaló

Beszélgető-kör

A diákok körben ülnek, sorban elmondják, amit a témáról gondolnak.