hangulatkeltő

Nonverbális üzenet

A tanulók egysoros oszlopba álnak. A gyakorlat kezdetén állítsuk az osztályt 6-8 fős oszlopokba, mert különböző feladatokat fognak kapni. Hívjuk fel a tanulók figyelmét, hogy igyekezzenek pontosan közvetíteni az „információt”, és egyúttal próbálják azt megfejteni, saját maguk számára értelmezni. A legutolsó megfordul, és ő kapja az instrukciót (írásban egy lapon felmutatva számára), ami egy érzés Nonverbális üzenet

Három tárgy

Mindenki kiválaszt otthon három tárgyat és ezt a tréningre magával hozza. A cél az, hogy ezen a három tárgyon keresztül mutassa be magát a többieknek. A tárgyak szimbolizálhatják őt, vagy a számára fontos történéseket, élete kulcsszemélyeit stb. a tagok körben ülnek, és sorban megnézik mindenki tárgyait. Ezután a csoport megbeszéli az élményeiket, kinek sikerült a Három tárgy

Puzzle (csoportalkotó és verseny)

Egy képet feldarabolok annyi felé, amennyien lesznek egy csoportban. Annyi képet darabolok, ahány csoportot szeretnék alkotni. Kiosztom a darabokat a fotó hátulján egy művelet illetve egy-egy jel, pl. kék virág, (a teremben vhová kiragasztom a jeleket, annyi jel kell, ahány csoport lesz) Ha megkapta mindenki megkeresi a jelet és odakuporodik. Majd mindenki hangosan megoldja a Puzzle (csoportalkotó és verseny)

Memóriás játék

Bármilyen olyan feladatnál használható, ahol párokat lehet kerestetni (angol, szorzótábla, melléknév-főnév, földrajzinév-tulajdonnév) kb. 5-8 pár kártyát készítünk: 54 6*9 25 5*5 63 7*9 stb Elrejtjük a gyerekek szemeláttára az eredmény kártyákat (egymásután mindent, ha nehéz lesz a feladat vagy sokat szeretnél elrejteni vagy 1. 2. osztályban játszod, akár mondathatjuk is hangosan: a 25-ös kártya a Memóriás játék

Ki van a hátamon?

Minden játékos hátára egy papirost ragasztunk, amelyen egy híres ember neve szerepel. A feladat kitalálni, hogy „ki van a hátamon”, úgy hogy minden társunknak 3-3 barkochba-kérdést tehetünk fel az illetővel kapcsolatban. Aki kitalálta, jelentkezik a játékvezetőnél, és kap egy újabb nevet, amíg az előkészített cetlik el nem fogynak.

Vakvezetés

Párokat alkotunk. Bekötött szemű társát egy gyermek végigvezeti a termen akadályok (pl szék, asztal) között. A vezető csak társa könyökét foghatja és szóban navigálhatja őt ( pl ,,Most egy kicsit fordulj jobbra! Menj egyenesen néhány lépést…”stb).

Vakhernyó

A csoporttagok egymás mögött felsorakoznak (csoportonként külön).Az elöl álló kivételével mindenki becsukott szemmel áll. Az első – akinek nyitva van a szeme – szabadon vezeti a csoportját a teremben. Egy idő után csere, hogy mindenki megtapasztalhassa mindkét szerepet.

Újságpapíros játék

A gyerekek párokat alkotnak, majd kiterített újságpapíron lassú zenére táncolni kezdenek. Amikor a zene elhalkul, a papírt összetűrik, majd a papíron maradva táncolnak tovább. Aki lelépett, kiesik a játékból.

Tökéletes nap

Csapatokat alakítunk. A keretmese szerint a csapatok elitalakulatok, akiknek minden pénze és lehetősége megvan arra, hogy megszervezzék egy különleges személy számára a Tökéletes napot. A csapatoknak kis cetliket adunk a különleges személyről (pl. ,,Egy idős néni, aki a belvárosban egyedül él.” ,,Egy nemlátó 8 éves kisfiú.” ,,Egy igen szegény ötgyermekes család.”) Adjunk időt a csapatoknak Tökéletes nap

Titkos ügynökök (Rajzold, amit mondok!)

Párokat alkotunk, akik egymásnak háttal ülnek le. A kerettörténet szerint a gyerekek titkos ügynökök, akik közül az egyik lát egy titkos képet, amit a társának leír, ő pedig hűen lerajzolja. Kisiskolásokkal csak egyszerű rajzokkal játsszunk: pl egy ház, autó, fa.