Gondolkodtató

Memóriás játék

Bármilyen olyan feladatnál használható, ahol párokat lehet kerestetni (angol, szorzótábla, melléknév-főnév, földrajzinév-tulajdonnév) kb. 5-8 pár kártyát készítünk: 54 6*9 25 5*5 63 7*9 stb Elrejtjük a gyerekek szemeláttára az eredmény kártyákat (egymásután mindent, ha nehéz lesz a feladat vagy sokat szeretnél elrejteni vagy 1. 2. osztályban játszod, akár mondathatjuk is hangosan: a 25-ös kártya a Memóriás játék

Ki van a hátamon?

Minden játékos hátára egy papirost ragasztunk, amelyen egy híres ember neve szerepel. A feladat kitalálni, hogy „ki van a hátamon”, úgy hogy minden társunknak 3-3 barkochba-kérdést tehetünk fel az illetővel kapcsolatban. Aki kitalálta, jelentkezik a játékvezetőnél, és kap egy újabb nevet, amíg az előkészített cetlik el nem fogynak.

Számolj, ha meglöklek

A gyerekek háttal körben ülnek. Megérintjük egyiküket, ő mondja az 1-et, a tőle jobbra ülő a 2-t, s indul a számsor jobbra. Közben egy másik gyereket megérintve egy újabb számsort indítunk útnak, s így párhuzamosan 3-4 számsor fut. A gyerekeknek nagyon kell figyelniük a „hangzavarban”, hogy mikor kapnak balról egy számot, amit tovább kell folytatniuk. Számolj, ha meglöklek

Szavak megjegyzése számsor írása közben

A következő feladattal kiválóan fejleszthetjük a gyerekek megosztott figyelmét. Az ellenőrzés során érdemes a gyerekeknek lejegyezni, hány számig és hány szóig jutottak el. Gyakran végezve a gyakorlatot, nagyon inspirálóan hat rájuk, hogy számukra is szemmel látható a fejlődés, egyre jobb eredményeket érnek el. A gyerekek életkorának megfelelő számsor első néhány tagját írjuk fel a táblára. Szavak megjegyzése számsor írása közben

Sarkos játék

A terem négy sarkába állítunk négy gyereket. Mondunk egy szorzást, pl. 8×7, és aki a leghamarabb kiáltja be az 56-ot, ő mehet át a tőle jobbra lévő sarokba. Ezzel “kiüti” az ott álló társát, aki a helyére megy és választ maga helyett valakit az üres helyre. A játékban az szerezhet piros pontot, aki a kezdő Sarkos játék

Tökéletes nap

Csapatokat alakítunk. A keretmese szerint a csapatok elitalakulatok, akiknek minden pénze és lehetősége megvan arra, hogy megszervezzék egy különleges személy számára a Tökéletes napot. A csapatoknak kis cetliket adunk a különleges személyről (pl. ,,Egy idős néni, aki a belvárosban egyedül él.” ,,Egy nemlátó 8 éves kisfiú.” ,,Egy igen szegény ötgyermekes család.”) Adjunk időt a csapatoknak Tökéletes nap

Tolmács-játék

Három gyerek játszhatja, közülük egy a tolmács, akinek megadott szabályok szerint kell közvetítenie a két fél között.(lehet igazságos, részrehajló, pontos, pontatlan, stb.)

Titkos ügynökök (Rajzold, amit mondok!)

Párokat alkotunk, akik egymásnak háttal ülnek le. A kerettörténet szerint a gyerekek titkos ügynökök, akik közül az egyik lát egy titkos képet, amit a társának leír, ő pedig hűen lerajzolja. Kisiskolásokkal csak egyszerű rajzokkal játsszunk: pl egy ház, autó, fa.

Titkos kapu

Egy játékos kimegy, ő lesz az eltévedt vándor. A többiek körben állnak, ők a varázserdő fái. Megállapodnak abban, hogy hol lesz a varázserdő kijárata, hol van a kapu. Ahol a kapu van, ott a két egymás mellett álló játékos lesz a két kapuőr. Bejön a kiküldött játékos és lassan körbejár, mindenki szemébe belenéz. Beszélni tilos, Titkos kapu

Szívesen lennék, soha nem lennék!

A csoport tagjai rövid gondolkodás után sorra megválaszolják a kör elején feltett kérdést, amely úgy hangzik: „Milyen állat, időjárás, tárgy stb. lennél szívesen? Milyen állat, időjárás, tárgy stb. nem lennél soha?” A választ mindenki úgy kezdi: „Szívesen lennék…” és majd „Soha nem lennék…”