Magyar

Puzzle (csoportalkotó és verseny)

Egy képet feldarabolok annyi felé, amennyien lesznek egy csoportban. Annyi képet darabolok, ahány csoportot szeretnék alkotni. Kiosztom a darabokat a fotó hátulján egy művelet illetve egy-egy jel, pl. kék virág, (a teremben vhová kiragasztom a jeleket, annyi jel kell, ahány csoport lesz) Ha megkapta mindenki megkeresi a jelet és odakuporodik. Majd mindenki hangosan megoldja a Puzzle (csoportalkotó és verseny)

Memóriás játék

Bármilyen olyan feladatnál használható, ahol párokat lehet kerestetni (angol, szorzótábla, melléknév-főnév, földrajzinév-tulajdonnév) kb. 5-8 pár kártyát készítünk: 54 6*9 25 5*5 63 7*9 stb Elrejtjük a gyerekek szemeláttára az eredmény kártyákat (egymásután mindent, ha nehéz lesz a feladat vagy sokat szeretnél elrejteni vagy 1. 2. osztályban játszod, akár mondathatjuk is hangosan: a 25-ös kártya a Memóriás játék

Szavak megjegyzése számsor írása közben

A következő feladattal kiválóan fejleszthetjük a gyerekek megosztott figyelmét. Az ellenőrzés során érdemes a gyerekeknek lejegyezni, hány számig és hány szóig jutottak el. Gyakran végezve a gyakorlatot, nagyon inspirálóan hat rájuk, hogy számukra is szemmel látható a fejlődés, egyre jobb eredményeket érnek el. A gyerekek életkorának megfelelő számsor első néhány tagját írjuk fel a táblára. Szavak megjegyzése számsor írása közben

Sarkos játék

A terem négy sarkába állítunk négy gyereket. Mondunk egy szorzást, pl. 8×7, és aki a leghamarabb kiáltja be az 56-ot, ő mehet át a tőle jobbra lévő sarokba. Ezzel “kiüti” az ott álló társát, aki a helyére megy és választ maga helyett valakit az üres helyre. A játékban az szerezhet piros pontot, aki a kezdő Sarkos játék

Varázsmikrofon

Üljünk körbe, és nevezzünk ki egy játékost ,,mikrofont”, pl. plüssállatot, amelyet annak dobunk, aki szót kért. A plüss dobálása a kommunikációt szabályozza, egyszersmind oldottá teszi a hangulatot.

kávéház

Minden csapat egy témán dolgozik 10 percig. A 10 perc lejártával minden csoportból egy személy átül egy másik asztalhoz, ahol az ott levők elmondják neki, hogy miket tanultak. Ez az személy nem szólhat és nem kérdezhet semmit a csoporttól és amikor visszaül a sajátjaihoz, el kell mondania nekik a hallottakat.

Csapat alakító

A székek alá cetliket ragasztunk , bizonyos szavakkal, témákkal. Amikor szólunk, mindenki a széke alá nyúl és a hasonló kategóriákban levő cetlik egy csapatot alkotnak.

Forgó színpad

4 különböző asztalon 4 különböző téma van, mindegyiken 1-1 lap. A gyerekek csoportokat alkotva leülnek 1-1 asztalhoz és 10 percen keresztül foglalkoznak a témával és jegyzetelnek az ott levő lapra. Az idő lejártával a következő asztalhoz megy az egész csapat és az ott levő lapra folytatják, amit az előző csapat abbahagyott. Az idő lejártával végig Forgó színpad

Csoportjáték tanulási stílusok szerint

Felírunk bizonyos feladatokat a táblára és mindenki abba a csapatba megy, amelyik téma a legjobban érdekli. A feladatok: – kreatív foglalkozás, pl. Dixit kártyára egy új szabályt talál ki – praktikus foglalkozás, pl megtanulja japán-módra összehajtani egy pólót – elméleti foglalkozás, pl kijegyzetel egy könyvből vagy internetről valami új információt A csoporttagok feliratkoztak különböző tanulási Csoportjáték tanulási stílusok szerint

Zenés Ismétlős

Körben állunk. A játékvezető elindítja a zenét, ami közben egy labdát dobálnak egymást közt a körben állók (lehetőleg valami könnyűt, akár összegyűrt papírcsomót). Amikor a zene elhallgat, akinél a labda épp van, húz egy cetlit a képzőtől, amin egy olyan kérdés van, ami az előző napi tanultakhoz kapcsolódik. Ha válaszolt a kérdésre, megy tovább a Zenés Ismétlős