Figyelmet igénylő

Nonverbális üzenet

A tanulók egysoros oszlopba álnak. A gyakorlat kezdetén állítsuk az osztályt 6-8 fős oszlopokba, mert különböző feladatokat fognak kapni. Hívjuk fel a tanulók figyelmét, hogy igyekezzenek pontosan közvetíteni az „információt”, és egyúttal próbálják azt megfejteni, saját maguk számára értelmezni. A legutolsó megfordul, és ő kapja az instrukciót (írásban egy lapon felmutatva számára), ami egy érzés Nonverbális üzenet

Én még soha

A játékosok körben ülnek és sorban mindenki mond valamit, amit még sohasem tett, de amiről azt feltételezi, hogy a csoport többi tagja már igen. Például azt mondhatja: „Én még sohasem voltam Budapesten”. Ha sikerül olyat találnia, amit a többiek már tényleg csináltak egy pontot kap. Az nyer aki először gyűjt össze három pontot. Egyéb megjegyzések: Én még soha

Puzzle (csoportalkotó és verseny)

Egy képet feldarabolok annyi felé, amennyien lesznek egy csoportban. Annyi képet darabolok, ahány csoportot szeretnék alkotni. Kiosztom a darabokat a fotó hátulján egy művelet illetve egy-egy jel, pl. kék virág, (a teremben vhová kiragasztom a jeleket, annyi jel kell, ahány csoport lesz) Ha megkapta mindenki megkeresi a jelet és odakuporodik. Majd mindenki hangosan megoldja a Puzzle (csoportalkotó és verseny)

Memóriás játék

Bármilyen olyan feladatnál használható, ahol párokat lehet kerestetni (angol, szorzótábla, melléknév-főnév, földrajzinév-tulajdonnév) kb. 5-8 pár kártyát készítünk: 54 6*9 25 5*5 63 7*9 stb Elrejtjük a gyerekek szemeláttára az eredmény kártyákat (egymásután mindent, ha nehéz lesz a feladat vagy sokat szeretnél elrejteni vagy 1. 2. osztályban játszod, akár mondathatjuk is hangosan: a 25-ös kártya a Memóriás játék

Ki van a hátamon?

Minden játékos hátára egy papirost ragasztunk, amelyen egy híres ember neve szerepel. A feladat kitalálni, hogy „ki van a hátamon”, úgy hogy minden társunknak 3-3 barkochba-kérdést tehetünk fel az illetővel kapcsolatban. Aki kitalálta, jelentkezik a játékvezetőnél, és kap egy újabb nevet, amíg az előkészített cetlik el nem fogynak.

Számolj, ha meglöklek

A gyerekek háttal körben ülnek. Megérintjük egyiküket, ő mondja az 1-et, a tőle jobbra ülő a 2-t, s indul a számsor jobbra. Közben egy másik gyereket megérintve egy újabb számsort indítunk útnak, s így párhuzamosan 3-4 számsor fut. A gyerekeknek nagyon kell figyelniük a „hangzavarban”, hogy mikor kapnak balról egy számot, amit tovább kell folytatniuk. Számolj, ha meglöklek

Szavak megjegyzése számsor írása közben

A következő feladattal kiválóan fejleszthetjük a gyerekek megosztott figyelmét. Az ellenőrzés során érdemes a gyerekeknek lejegyezni, hány számig és hány szóig jutottak el. Gyakran végezve a gyakorlatot, nagyon inspirálóan hat rájuk, hogy számukra is szemmel látható a fejlődés, egyre jobb eredményeket érnek el. A gyerekek életkorának megfelelő számsor első néhány tagját írjuk fel a táblára. Szavak megjegyzése számsor írása közben

Sarkos játék

A terem négy sarkába állítunk négy gyereket. Mondunk egy szorzást, pl. 8×7, és aki a leghamarabb kiáltja be az 56-ot, ő mehet át a tőle jobbra lévő sarokba. Ezzel “kiüti” az ott álló társát, aki a helyére megy és választ maga helyett valakit az üres helyre. A játékban az szerezhet piros pontot, aki a kezdő Sarkos játék

Varázsmikrofon

Üljünk körbe, és nevezzünk ki egy játékost ,,mikrofont”, pl. plüssállatot, amelyet annak dobunk, aki szót kért. A plüss dobálása a kommunikációt szabályozza, egyszersmind oldottá teszi a hangulatot.

Vakvezetés

Párokat alkotunk. Bekötött szemű társát egy gyermek végigvezeti a termen akadályok (pl szék, asztal) között. A vezető csak társa könyökét foghatja és szóban navigálhatja őt ( pl ,,Most egy kicsit fordulj jobbra! Menj egyenesen néhány lépést…”stb).